|
|
|
||
|
2006. március 27. hétfő
Tóth Balázs A nyitómérkőzésen gólgazdag döntetlent értünk el a listavezető otthonában... Hosszú szünet után végre elkezdődött a bajnokság. Első tavaszi mérkőzésünket a listavezető Sárszentmihály otthonában vívtuk. Új játékrendszerrel kezdett csapatunk, melyet még nem volt lehetőség gyakorolni. Ez a defenzív felállás a két gárda közti differencia miatt vált szükségessé. Együttesünk jól alkalmazta a taktikát, fegyelmezetten, nyugodtan játszottunk. Helyzetek is akadtak csapatunk előtt, egyenlő partnernek bizonyultunk a Sárszentmihállyal szemben. A 35. percben egyik megingásunkat azonban kihasználta a hazai alakulat. Előbb egy távoli lövésből szerzett vezetést Gulyás révén, majd egy lepattanó után újabb találattal növelte előnyét a listavezető. Játékosaink lest reklamáltak, de a játékvezető gólt ítélt. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, a második félidőben jobban játszott együttesünk, mint tette azt az első játékrészben. Átvettük a kezdeményezést, melynek eredményeként egy szabadrúgást követően Baki laposan a bal alsó sarokba lőtt. Ez visszahozta a reményeinket a pontszerzésre, továbbra is jól játszottunk. Egy tetszetős bal oldali akció végén Rédl tálalt mesterien Balázsik elé, aki 16 méterről hatalmas góllal egyenlített. Ezt követően változatos játék folyt a pályán, egy kis szerencsével megszerezhettük volna a vezetést is. A csereként beállt Pálfi első érintésből Rédlhez passzolt, a visszakapott labdát 8 méterről kissé kisodródott helyzetből centiméterekkel lőtte a bal kapufa mellé. László egy kemény belépője után megkapta második sárga lapját, így idő előtt hagyta el a játékteret. A hajrában emberhátrányban sem adtuk fel a küzdelmet, a továbbiakban is győzelemre játszott csapatunk. A pontszerzés lehetősége azonban három perccel a mérkőzés vége előtt elúszni látszott. Egy hazai akció végén Németh először bravúrral védett, majd a kipattanó labdát a csereként beállt Dávid kotorta a hálóba, melyet a mieink már csak a gólvonalon túl értek utol. A bekapott gól után sem adta fel a csapat. Az utolsó percben Pálfi szögletét Balog 8 méterről csúsztatta a bal sarokba, egalizálva ezzel az eredményt. De ezzel még nem volt vége az izgalmaknak. Az utolsó percekig veszélyben forgott a kapunk, de végül sikerült pontot rabolnunk fegyelmezett játékunk eredményeként. Kis szerencsével akár a győzelmet is megszerezhettük volna a listavezető otthonában. Sárszentmihály - Zámoly KSE 3-3 (2-0)
Sárszentmihály: Nagy - Punk, Kellner P., Horváth, Jasinka, Berkes,
Ladics (Farkas), Kellner M. (Dávid), Gulyás, Örsi, Baus (Kovács). Gólszerzők: Gulyás(2), Baus ill.:
Balázsik, Balog, Baki.
|
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |