|
|
|
||
|
2006. április 6. kedd
Tóth Balázs Hozta a kötelező győzelmet csapatunk a Fehérvárcsurgó ellen. A tabella hátsó régiójában tanyázó csapat felett nagy arányú győzelmet aratott együttesünk... Jól kezdett csapatunk, ennek eredményeként korán megszereztük a vezetést is. Rédl a 3. percben labdát szerzett, majd mesterien tálalt Balog Z. elé, aki közelről bevette a Fehérvárcsurgó kapuját. A továbbiakat is a mieink fölénye jellemezte, de előnyünk növelésére a játékrész közepéig várni kellett. Ekkor Spanner volt eredményes, egy lepattanó labdát közelről lőtt a kapu bal oldalába. Nem sokkal később újból betalált, egy keresztbe lőtt labdát kapásból rátűzött, majd a játékszer óriási erővel vágódott a jobb alsó sarokba. Hármadik gólunk megszerzése után biztos előny tudatában vonulhatott szünetre együttesünk. A szünet után így nem erőlködött csapatunk, az előny tartására törekedtek játékosaink. Ez megbosszulta magát, egy távoli szabadrúgás szerencsétlen körülmények között jutott Németh kapujába. A kapus mentségére szolgál, hogy az első félidőben szinte nem is kellet játékba avatkoznia, így váratlanul érte a lövés. Ezt követően kisebb hullámvölgybe került csapatunk, a cserék azonban felrázták együttesünket. Veiland két jó megmozdulását követően Balog Z., majd Milis volt eredményes. A két gyors gólt követően az ellenfél is beatálált, egy könnyelműség után elkerülhető gólt kapott csapatunk. Milis újabb találata azonban megadta a kegyelemdöfést a vendégeknek, ezzel hozta együttesünk a kötelező győzelmet, bár több koncentrációval a különbség nagyobb arányú is lehetett volna. Zámoly KSE - Fehérvárcsurgó 6-2 (3-0) Zámoly: Németh - Szalai, Baki (Varga Z.), Szabó Z., Vaskó - Spanner (Veiland), Balázsik, Milis - Balogh N., Balog Z. (Pálfi), Rédl. Edző: Tóth László. Gólszerzők: Balog Z. (2), Spanner (2), Milis (2)
|
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |