|
|
|
||
|
2006. április 9. vasárnap Tóth Balázs Érthetetlen módon a múlt heti remek forma után ezúttal súlyos vereségbe szaladt csapatunk Tácon... Nem túl jó előjelekkel lépett pályára együttesünk. A csapat vezetősége helyett a sasszemű játékvezető vette észre, hogy Vid sportorvosi igazolása az előző nap lejárt. Így játékosunk nem vehetett részt a mérkőzésen, bár a vezetőedző előzetesen a kezdő csapatba nevezte a hátvédet. Alig hogy megkezdődött a mérkőzés, máris óriási helyzet adódott a táci kapu előtt. Balog tört kapura, azonban egy felesleges csel után elveszítette a labdát. Ezt követően még három hasonló szituációban hibáztunk, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél büntetett. A hazaiak az első adódó lehetőségüket gólra váltották, a táci támadó 20 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. A váratlan góltól megzavarodott csapatunk, a vendéglátók ezt kihasználva háromra növelték előnyüket. Az eredmény azonban nem egyezett meg a játék képével, hiszen a félidő első felében a mieink kezdeményeztek, mégis a Tác szerzett tetemes előnyt. A folytatásban katasztrofálisan kezdett a csapat. Az ellenfél újabb négy gólt szerzett, és ezzel eldöntötték a mérkőzés végkimenetelét. Együttesünk mentségére szolgál, hogy a hazai támadók több gólja erősen les gyanús szituációból született... László a végén ugyan még szépített, ez azonban érdemben nem változtatott a mérkőzésen. Az utolsó 20 percre ismét a mieink vették át az irányítást, mintegy keretbe foglalva ezzel a találkozót, és a kapujuk elé szegezték ellenfelüket. Szorosabbá azonban nem sikerült tenni az eredményt, így hullámzó teljesítményünk eredményeként egy pozíciót veszítettünk a tabellán. Tác - Zámoly KSE 7-1 (3-0) Zámolyi gólszerző: László. |
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |