|
|
|
||
|
2006. május 21. vasárnap
Tóth Balázs Sajnálatos vereség... Bár az első félidőben még a mieink vezettek, a második játékrészben fordított, és emberhátrányból nyert a Bodajk együttese... A mérkőzés előtt pályára zúduló eső nem tett jót a pálya talajának. Ennek következtében sok volt a pontatlanság a játékban. A körülményekhez úgy tűnt, a mieink alkalmazkodtak jobban. Csapatunk több helyzetet tudott kidolgozni, mint a vendéglátó. Ennek eredményeként már a 10. percben megszereztük a vezetést, egy szöglet után Vid hatalmas gólt ragasztott a jobb alsó sarkba. A félidő fennmaradó részében enyhe mezőnyfölényben futballozott együttesünk, de több gólhelyzetet nem sikerült kialakítanunk. Létszámgondokkal küzdő csapatunk három ízben is besárgult, így a jövőben ez még súlyos problémákat vethet fel. A szünet után tragikusan kezdtünk, a saját térfelünkre szorított be ellenfelünk, és ennek következményeként hárompercnyi játék után egyenlítettek. Egy szöglet után Varga vélhetően nem magától esett el, a játékvezető nagyvonalúságát kihasználó Babicsek pedig a hálóba vágta a labdát. Támadásban maradtak a hazaiak, és egy előre vágott labda után védelmünk rossz ütemben lépett ki, és az így kapura törő Babicsek akadálytalanul vezethette a labdát Némethre. Előbb kicselezte a kapust, majd középre adását Paksi értékesítette. A bekapott gól után a mester cserékkel próbált erőt önteni együttesünkbe, ami ezen a napon nem sikerült. Még annak ellenére sem tudtuk átvenni a kezdeményezést, hogy a vendéglátó alakulat a 64. percben a kiállítás sorsára jutott Babicseknek köszönhetően tíz főre fogyatkozott. Ez azonban nem gátolta meg a lelkes hazaiakat az újabb gólszerzésben. Egy előreívelt labdára ismét rosszul reagált hátsó alakzatunk, és a védőink fölött átszálló labdára lecsapott Stadler, és eldöntötte a három pont sorsát. Annak ellenére, hogy 25 percen keresztül emberelőnyben játszhattunk, a második játékrészben még helyzeteket sem sikerült kialakítanunk. Csak pontrúgások után tudtunk némi veszélyt okozni a bodajki kapu előtt. A győzelmet láthatóan jobban akarták a hazaiak, és nem érdemtelenül nyerte meg a Bodajk ezt a mindkét csapat számára fontos mérkőzést. Együttesünknek így csökkent az esélye a bronzérem megszerzésére, míg a Bodajk följebb kapaszkodhatott a tabellán. Együttesünkből nem mindenki hozta ki magából a maximumot, és a fiatalok sem tudtak sokat változtatni a csapaton. A csapat teljesítménye kritikán alul volt, és az idegenben nyújtott produkció még hagy kívánni valót maga után. Bodajk SE - Zámoly KSE 3-1 (0-1) Bodajk: Ulrich - Záha M., Takécs,
Horváth B. (Keler), Stadler, Fenyvesi, Szász, Záha G., Wurczinger Á., Paksi
(Raymond), Babicsek. Edző: Horváth Balázs. Gólszerzők:
Babicsek, Paksi, Stadler illetve: Vid |
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |