|
|
|
||
|
2006. június 4. vasárnap
Tóth Balázs Kudarc Isztiméren... A tabella hátsó régióiban tanyázó Isztimér otthonában meglepetésre sima kétgólos vereséget szenvedett éremesélyes csapatunk... Mérkőzésre alkalmatlan talajú pályán kellett harcba szállnia együttesünknek. A győzelem pedig nagyon kellett volna, hiszen óriási csata folyik a bronzérem megszerzéséért, a négy csapat között pedig ott vannak a mieink is. Az első félidőben a mieink uralták a játékot, és több helyzetet dolgoztunk ki ellenfelünknél. Milis kétszer is ziccerbe került, azonban nem tudott a hálóba találni egyik lehetőségnél sem. Bár a mieink védelme is sebezhető volt, mégsem gondoltunk arra, ami a második játékrészben bekövetkezett. A szünet után ugyanis teljesen szétesett a játékunk, és a cserék sem tudták túllendíteni a holtponton együttesünket. Még a Fortuna is elpártolt mellőlünk, hiszen Vaskó egy hazai szöglet után olyan szerencsétlenül fejelt a labdába, hogy a játékszer Németh mellett a hálóba vágódott. Ezt követően a kispad mellett "szurkolóink" felháborodásuknak adtak hangot. Együttesünkből több játékosunk nem a mérkőzésre koncentrált, hanem egyéni problémájuk kötötte le figyelmüket. Az Isztimér lelkesedése újabb gólt eredményezett, mellyel eldőlt a találkozó. Erőlködésünknek nem volt gyümölcse, de igazi veszélyt a második félidőben nem jelentettünk a hazai kapura. A tavaszi szezon egyik leggyengébb játékával rukkoltunk elő. Idegenben úgy tűnik, a csapat képtelen bármiféle pozitívumot felmutatni. Talán valamelyest bizakodásra ad okot, hogy az utolsó mérkőzésünket a Sárkeresztes ellen hazai környezetben vívjuk. Isztimér - Zámoly KSE 2-0 (0-0) Zámoly: Németh - Szalai (Baki), Rédl, Vid, Varga Z. - Spanner (Pálfi), Balázsik, Vaskó, Veiland - Balogh N., Milis. Edző: Tóth László. |
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |