|
|
|
||
|
2005. augusztus 28.
vasárnap Tóth Balázs Döntetlen Sárszentmihály ellen Sikerült pontot szereznünk az esélyesebbnek vélt Sárszentmihály ellen... Szokásához híven ezúttal is támadó szellemben lépett pályára csapatunk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a már a mérkőzés elején, ezek azonban sorra maradtak ki. A 20. percben aztán megtört a jég: Veiland szögletét a rövid saroknál Balázsik fejelte a kapuba. A gól túlságosan is megnyugtatta a csapatot, ennek eredményeként szinte a következő támadásból egyenlített is a vendég együttes. Sőt, néhány perccel később már az ellenfél vezetett. A középpályán elvesztettünk egy labdát, és a kontratámadásból átvette a vezetést a Sárszentmihály. A 40. percben egy kapu előtti kavarodás után Vid ellen követtek el szabálytalanságot, a megítélt büntetőt Rédl biztos lábbal értékesítette. A második félidőben adok-kapok ment a pályán, a játékvezető nem állt a helyzet magaslatán. Pálfi a játékrész közepén a kapufát találta telibe, a 75. perben a már sárgalapos László hatalmas ziccert hibázott. Dühében elrúgta a labdát és a földön maradt. A játékvezető nem a labda elrúgásáért, hanem időhúzásért állította ki... Majd hogy jóvá tegye hibáját, pillanatokkal később leküldte a pályáról az ellenfél reklamáló játékosát is. Az utolsó percekben előbb mi hagytunk ki egy óriási helyzetet, így a lefújás előtt a túloldalon Németh bravúrjára volt szükség volt a pontszerzéshez. A játék képe alapján azonban döntetlen igazságosnak mondható. Zámoly - Sárszentmihály 2-2 (2-2) Zámoly: Németh - Vid, Rédl, Szabó, Vaskó (Spanner) - Veiland (Benkő), Baki, Balázsik, László - Pálfi (Zsupányi), Milis. Edző: Tóth László. Zámolyi gólszerzők: Balázsik (21'),
Rédl (40', 11-es) |
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |