|
|
|
||
|
2005. október 2.
vasárnap Tóth Balázs Súlyos vereség Iszkaszentgyörgyön Mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyultunk az Iszkaszentgyörggyel szemben, mégis nagy arányú vereséget szenvedtünk... Úgy tűnt, nem nézünk nehéz mérkőzés elé, hiszen a mérkőzés elején mi birtokoltuk többet a játékszert. Így volt ez egészen a 8. percig, amikor a saját térfelünk közepén eladtuk a labdát, a hazai csapat pedig élt a kínálkozó lehetőséggel és megszerezte a vezetést. Nehezen vettük fel újból a játék ritmusát, de amikor már éppen talpra állt volna a csapat, egy szögletet követően meg sem kíséreltünk felszabadítani, így az iszkaszentgyörgyi támadó akadálytalanul fejelhetett a hálóba. Ezt követően sikerült szorosabbá tennünk a mérkőzést, egy zámolyi akció végén Balogh 16 méterről nagy gólt ragasztott a jobb fölső sarokba. A középpályánk azonban továbbra is gyengén szerepelt, ennek következményeként egy újabb szöglet után egy berobbanó játékos ismét gólt szerzett. Pár perccel később egy hazai szabadrúgás megpattant a zámolyi sorfalon, és Némethet becsapva a kapuba került. Ha nehezen is, de sikerült valamelyest feljavulnunk, a kapuba azonban nem sikerült betalálnunk. A második félidő számunkra viszonylag jól
kezdődött, több helyzetet sikerült kidolgoznunk. Aztán jött a hidegzuhany:
egy előre vágott labdánál egyik védőnk csak szabálytalanul tudta megállítani
a hazai támadást, így a kiállítás sorsára jutott. Ennek ellenére
emberhátrányunk a játékon nem mutatkozott meg. Jelentős hátrányunk tudatában
kissé kitámadtunk, néha fejetlenül, ennek eredményként újabb gólt kaptunk.
Majd egy jobb oldali lest vitattunk, a partjelző azonban nem intett, a
beadást a hazai támadó biztos lábbal lőtte a hálóba. Mezőnyben teljesen
egyenrangú ellenfélnek bizonyultunk az Iszkaszentgyörggyel szemben. Ezt
bizonyítja, hogy az utolsó percben egy tetszetős támadás végén Vid berobbant
a kapu elé és szép gólt lőtt. Rossz hír viszont, hogy hátvédünk megkapta a
bajnokságban a harmadik sárga lapját, így a következő mérkőzésen rá sem
számíthatunk. Gólszerzők: Balogh, Vid. |
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |