|
|
|
||
|
2005. augusztus 24. szerda
Tóth Balázs Parázs hangulatú mérkőzésen a másodosztályú Pusztavám csapata ellen kellett volna kiharcolnunk a továbbjutást, ezzel azonban nem értett egyet a játékvezetői hármas... Alig telt el néhány perc a mérkőzésből, amikor a vendégek támadója 5 méteres lesről ugrott ki. A játékvezető azonban mindenki megdöbbenésére továbbot intett, melynek eredményeként már a harmadik percben hátrányba kerültünk. Rögtön egyenlíthettünk volna, Milis azonban nagy helyzetben hibázott. A félidő utolsó perceiben végül sikerült egyenlítenünk. László húzott el a bal oldalon, a hosszú oldalra tartó beadását Milis kapásból lőtte a hálóba. A második játékrész úgy kezdődött ahogy az első. A partjelző hibáját követően ismét megszerezte a vezetést a Pusztavám. A góltól megzavarodott csapatunk, szétesett a játékunk. Sőt, a félidő közepén emberhátrányba is kerültünk, miután Milist reklamálásért kiállította a a játékvezető. A kiállítás után összecsuklott a csapat, sorozatban kaptuk a gólokat, Németh ugyan bemutatott néhány bravúrt, de ez is kevés volt a továbbjutáshoz. Zámoly - Pusztavám 1-7 (1-1) Zámoly: Németh - Juhász, Rédl, Szabó, Vaskó - Veiland, Baki, Balázsik, László (Benkő, 75') - Zsupányi (Prosszer 75'), Milis. Edző: Tóth László. Zámolyi gólszerző: Milis. |
ZOLI PÉKSÉG Cím: 8081
Zámoly
Az oldalon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért ezen adatokkal történő jogosulatlan visszaélés büntetőjogi következményekkel jár. Az oldalt készítette és
szerkeszti: Tóth Balázs |